2009. október 10., szombat

"Befőzőtölcsér" házilag










Feltúrtam a várost , hogy mittudomén hogyishívják tölcsért találjak. Mondjuk befőzőtölcsérnek. Persze sehol nem találtam. Ahol volt is, horrorisztikus árat kértek érte. Hátra van még pár eltevés, és már rettentően bosszantott az eddigi tapasztalat, miszerint a merőkanalamból mindenhova folyik, csak épp az üvegbe nem. Valamit ki kell találjak! Kisebb kanalat nem veszek, mert mire teleszöszmötölöm az üvegeket, kihül a mutyi, semmi értrelme a fejreállításnak.
Készítek én tölcsért s.k.. Első próba az ásványvizes palackból hajtogatott, összeragasztott tölcsér volt, de sajnos a forralás-próbán megbukott. (zsugorodott, deformálódott, ...jaaaj!) Miközben épp a mosogatóhoz igyekeztem, hogy lehűtsem a szétfolyni készülő műanyagot, megláttam a szárítón a műzlistálkám. Pont beleillett az üvegekbe. Még kis talpa is volt, mint annak a bizonyos tölcsérnek.-széles és rövid-
Fogtam egy tekercs használaton kívüli alufóliát, 10 réteggel betakartam a tálkát, rásimítgattam. (ez a kép sajna nem sikerült) Jól belenyomkodtam az üvegme, hogy a fólia felvegye a tálka talpának alakját. A bevont tálkát szájával lefelé fordítottam, talpán csillagalakban sniccerrel bevágtam a fóliát (CSAK a körívig!), majd kihajtottam a "szirmokat". Pont belepasszolt az üvegbe. A biztonság kedvéért kibélelem sütőpapírral, így a forró étel nem érinkezik az alumíniummal. A 10 rétegnek tartása is és súlya is van annyi, hogy ne billenjen ki az üvegből. Jah, és bármilyen méretben legyártható.
Tudom nem túl esztétikus, de nekem megteszi. "Sajátmárkás" fóliából kb. 100.-

4 megjegyzés:

  1. "Folyik mindenhová, csak az üvegbe nem...." Hehe, ilyenkor az ember saját magát látja vissza.
    Kreatív! :)
    Zakuszkafőzés után határoztam el, ha egyszer ideje lesz, Apával hegesztetek egyet.

    VálaszTörlés
  2. Szia Bridge!
    Nekem sajna nincs ki hegesszen. A családban én vagyok a "Mekk Mester" ...bár én több sikerrel járok, mint szegény Elek! :)))))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails